Saturday, September 30, 2006

A tuzzel jatszom part 3

Mohammed malmai lassan orolnek, kulonosen Ramadam alatt, de ezt mar megszoktam.
23-an beszeltem legutoljara az illetovel, egy meetingen, ahol atbeszeltuk az azota letelt ido esemenyeit, a szabadsagolas atalakitasat, a levonasoka,t es az osszes egyem, kis gusztustalansagot, amivel megprobalnak minket jobb belatasra illetve tavozasra birni.

Erintolegesen beszeltunk a penzrol is, arrol, hogy mi a csomag most, es mit kernek, ha atmannek!
Vagy nem emlekeztek arra amit mondtam, vagy annyira tetszett a valaszom, hogy ujra akartak hallani, nem tudom, de minden esetre ugyan azt mondtam, amit eloszor. Penz, juttatasok ugyan az, de hosszutavu munka karrier lehetoseggel!

Eloszor egy francia sales-essel beszeltem, majd minketten atmentunk a nagyfonokhoz, ahol a fent emlitett dolgokrol csevegtunk.

Amire szukseguk van most, egy olyan ember, aki kapocskent mukodik a kulonbozo osztalyok kozott, es riportokkal es elemzesekkel segiti a munkajukat! Talan az utolso akadaly, amit le kell kuzdeni az AL Tayer HR osztalya. Ha minden igaz akkor mult szerdan megvolt a meeting, ugyhogy most mar csak egy hivasra varok, hogy mi lett a megallapodas, utana egy szerzodes, majd egy frappans felmondas es minden zsirkiraly!

Amiota elkezdodott a Ramadam, egyre kevesebb kedvem van bejarni es hasznosan eltolteni az idot. Effektiv munkat mar nem vegzek, bar megint uj feladatot adtak.
Le kellett koltoznom az operaciohoz, es egy masik rendszerben is nekem kellene szamlazni a szarokat, de 'sajnos' a folyamat megragadt abban a fazisban, hogy eldontottuk, hogy ez lesz, de lepeseket nem tesznek az ugy erdekeben.
Jelszavam mar van a rendszerhez, de a program meg nincs fent a gepemen, es ha rajtam mulik, nem is lesz!

Nagyon remelem, hogy most mar tenyleg csak egy par nap-het, es hasznosan tudom eltolteni a munkaidot, egy masik csapat tagjakent!

Friday, September 22, 2006

2006.09.16 A kalvaria elkezdodik

A nagy kavarodasban el is felejtettem megemliteni, hogy multhet Szerdan atkoltoztunk a lanyok villajaba.
A lanyok - Aniko kolleganoi - egy kicsit messzebb, a szalontol, de meg Jumeirah-ba, kozel a Burj al Arabhoz, egy egyszintes, tagas villaba laknak.
Aniko fonokevel mar lebeszeltuk, hogy mivel a mi lakasunk meg nem kotozheto, odakoltoznenk. Egeszen pontosan a fonoke kozolte velunk a vilag legtermeszsetesebb dolgakent, hogy odakoltozunk! Vita nincs!
Emiatt azota sem tudunk neki eleg halas lenni!

Szombat reggel innen idultam a DHL-es meetingemre.
A megbeszelesrol annyit, hogy egy szallodaban, annak is az egyik eldugott kavezo-jellegu ucsorgos reszen talalkoztam a CEO-val, es egy masik regionalis igazgatoval. Hogy miert ott? A valasz egyszeru, ez az egyik kedvenc helye a fonoknek, es eleg tagas, ahhoz hogy mindenki elferjen.

Az egesz viszonylag gyorsan lezajlott. A odaertem, a fonok egy asztalnal beszelgetett valakivel. Attessekelt egy masik asztalhoz, megbeszeltunk a legfontosabb reszleteket, mikozben befutott egy kisebb csoport. Udvozles, kezfogas, egy kis arab karattyolas, majd megkerte oket, hogy uljenek le az egyik asztalhoz.

Ezek utan meg fizaltuk az aznapi teendoket, elbucsuztunk, befutott egy negyedik ember, akit megin kulon asztalhoz ultetett.
En tavoztam a masik faszival, mert ugy beszeltuk meg, hogy akkor most egyutt visszamegyunk az irodaba, es megnezzuk, hogy mit is tudnak ajanlani!

Az roda a varos masik felen, a repteren, ugyhogy volt idon beszelgetni!
Egy csomo pozitiv dolgot tudtam meg a fonokrol, es a cegrol! Az irodaban laza keretek kozott atneztunk egy par dolgot, amivel foglalkoznom kene, majd megallapodtunk, hogy meg delutan atkuldom az oneletrajzomat, hogy ossze tudja allitani a papirokat a fonoknek!

Fogtam egy taxit, felhivtam a kocsog fonokomet, hogy mi a szitu a kocsival, es egy par napig ne varjon, de ne is keressen!
Felhivtam Andy-t, mondtam mi tortent!
"- Oh nooo! - volt a reakcio
- Oh yesss, man, I rolled over the english bitch!"
Delutan 5 fele kellett kimennek hozzam hogy lehozzuk a kocsit a homokrol!
Hazamentem, atoltoztem, ette, es elindultam hozza.
Utkozben probaltam rendort hivni, es elmagyarazni a szitut! Nem sikerult!

Andy-re egy kicsit varni kellett, vegul is 15 perc kesessel indultunk a helyszin fele. Kozben sikerult egy rendort szerezni, aki uton volt a tetthelyre!

Meg ki kellett valasztani, hogy melyik autoval megyunk menteni! Olyat kellett valasztani ami eleg eros, hogy odajussunk, es ha kell le is tud huzni.


Meg szerencse, hogy "epp volt nala egy G Merci"! Az egyik Merci abbol a kettobol, ami tetszik!

Valami miatt Andy uj csaja ugy gondolta, hogy most tok jo, megyunk a sivatagba, ugyhogy bevagodott a rovid Merci jobb elso ulesere a magassarku topankajaval!
Andy csak legyintett...

Tankoltunk, ettunk, es vartuk a rendort!
Vegre megjott, de 10 perc utan nem kovetett tovabb!
Hosszu telefonalgatasok, rendor sehol! Sebaj, ha mar itt vagyunk menjunk fel a kocsihoz, kezdjuk el a dolgot, mert sotet is van, meg az eso is esett!

10 merces keresgeles utan megtalaltuk a meg mindig dojfosen alldogalo Huncutkat a sotetben.
Andy szerszamot hozott, en rainditottam, de megnyugtatott, hogy minden ok lesz. Legalabbis a motorral.
Kiszedtuk a gyertyakat, majd rainditott!
A gyertyak lukaibol, V alakban spriccelt az olaj. Ez az, amit Andy vart! Gyorsan vissza minden, majd egy gyors ellenorzes. Keves a viz es a benzin.
Elmentunk benzinert es vizert. Szegeny csaj baromira nem levezte a turat, de Andy is meg en is leszartuk a nyavalygasat. Ez mar csak ilyen. Ferfiak, egy torott auto, es megoldasva varo feladat.

A benzikutnal persze nem lehet benzineskannat kapni, ugyhogy guderaltunk egy par palackot, azokba vettunk benzint, meg vizet!

Miutan masodszorra ertunk fel a kocsihoz mar minden tok sotet volt, csak a G refije meg az en fejlamam volt!
Gyors feltoltes, inditas, temerdek fust elol, hatul. Eltartott egy darabig, amig az oda nem illo olaj kitisztul a motorbol es az egyeb helyekrol. Addig elpattat egy cigi, majd megbeszeltuk az elet nagy dolgait, figylmen kivul hagyva a no szerencsetlen nyivakolasat.
Andy kommentarja a tortentekhez: Egy dologban hibaztal, ert nem figyelsz arra amit a Disco-val kapcsolatban mondtam! Itt low-gear, difflock, padlogaz, es mar fent is vagy!

Kozben kiderult, hogy a bal elso kerek, amit egy kicsit fujtunk lyukas, nem segitett a kompresszor!


A motor meg akadozott egy kicsit, amikor beultem , low-ba kapcsoltam, zartam a difizarat, es iranyba allitottam az autot!
Neha meg lefulladt, de rovid erolkodes utan teljesen kitisztul a motor, es Huncutka atalakul!
Sebzett galambbol, sebzett, duhongo anyatigrisse valt, es ugy kuzdotte le az elotte elterulo homokdunek rendeteget harom kerekkel, hogy meglepodtem!

Kint az aszfalton kereket csereltunk, de az egyik csabvarral megszenvedtunk!
Mikozben az utolso csavarral szoptunk Andy azt dormoegte a bajsza alatt:
- Ezt nem erdemelhetjuk! Ezt nem!
A kerek-kulcsot elgorbitettuk, ugyhogy Andy eldobta a picsaba, es adott helyette egy masikat!

Laza 3 ora alatt Huncutka labon volt, vihancolt, es 140-el szaguldott Dr. Andy rendelo-muhelye fele! Muszaly volt, mert ott jott a seggeben, es villogott, ha lelassult!





Monday, September 18, 2006

2006.09.15 Fossil Rock - a borulas

Vegre Pentek, vegre kirandulas, vegre joido!
Ismert terep, uj arcok, bemelegito offroad, konnyed pentek delutani kikapcsolodas.
Igy indultunk neki az alig 3-4 oras kiruccanasnak.

Alig voltunk egy par autoval, Csongor (Wrangler), Andrasek (Cherokee), Rita (Audi Q7!), Gaborek Al Ain-bol 2 autoval (Partol es Commander) es mi, Huncutkaval.

Viszonylag komplikacio mentesen kezdodott a delutan, csak a Q7-es szarakodott, szakitotta le sajat lokharitojat, es egyeb, a terepen abszolute hasznalan muanyag alakatreszet.

Rovid tanakodas utan Rita ugy dontott, hogy nem nyuzza tovabb a fostalicskat, es hazamennek. Szep szinhazbajaro auto a Q7, nincs keresnivaloja a homokon!

Mi siman vettuk a nevetseges duneket, semmi veszlyeset nem vallaltunk be direkt, mert 2 csaj is volt meg velunk!
A vizem megint felment egy kicsit, de rajottam, hogy miert!
A ventillatort takaro muanyag elem egy ugratasnal megcsuszott egy kicsit, igy pont beleert a ventibe, igy az leallt! Gyorsan leteptunk, lehultunk es mentunk tovabb!

Az este mar veszesen kozeledett, amikor elindultunk visszafele, a negy lejtohoz, amin leereszkedve elindultunk volna haza!

A lejtohoz egy viszonylag hosszu es lapos kaptato visz fel, de itt a homok mindig ossze van turva es valami miatt iszonyatosan finom. Itt lehet szenvedni, mire felmegy az ember, de megoldhato!
Csongor mar fent volt a teton, Andrasek forgolodtak az aljan, hogy talajanak valami savot, amin meg fel tudnak menni, mi is nekialltunk fogast talani a homokon!
Az egyik ilyen kanyarnal, egy igen apro dunere felerve, az auto a dunevel parhuzamosan elkedzett lefele csuszni, majd amikor a kerekek elrtek egy fucsomot, szepen lassan, elkezdett felborulni!

Eloszor a bal olda erte a homokot, utana a teto, majd vegul megalltunk a jobb oldalon!

Arra emlekszem hogy egy mondtam egy csunyas, majd a harom lany egymas utan automatikusan bejelentkezett, hogy minden ok, senki sem serult meg!
Egy kis benzinszagot ereztunk, ugyhogy a hatso ajton gyorsan kiugraltunk, kiszedtunk mindent a kocsibol, gyujtaskapcsolobol a kucs ki, porolto ki, lapatok ki!
A benzinszag egy alattomos repedes miatt aradt a kocsibol, ami a toltonyilas es a tank kozotti csovon keletkezett, ahonnak most spirrelt a benzin! Gyorsan eltemettuk homokkal a kis pimaszt, igy mar minden ok volt!

Radion szoltam Csongornak, hogy volt egy kis muskila (arabul problema), jojjon vissza es boritsuk vissza a kocsit!

Jott Andrasekkal egyutt, es visszallitottunk a Dragat a talpara, de nem akart beindulni (hogy miert azt kesobb).

Vartunk egy keveset, problatunk automentot hivni, de hiaba, Andy is ki volt kapcsolva, ugyhogy bepakoltunk mindent a maradek ket autoba, bezartunk Huncitkat, es magara hagytuk a sotetben.

Hazafele felhivtem Krisztat, es elkertem Anish Jeep-jet, mert ugyis csak ott all a haz elott! Annak akkumulator gondjai voltak, de sebaj, Csongorral atmantunk ujraelesztettunk es elhoztuk! A baj, csak az, hogy csupa szar, nyitott, es honapok ota nem hasznaltak, igy egy alapos tisztitas refert, igy irany a benzinkut, ahol megint elkezdett kohogni a motor es nem akart ujra beindulni!
Bikakabel, elindulas, Csonoreknal leparkolas, es szentsegeles!
Meg jo, hogy Josie otthon van az autoja meg nalunk. Lesz mivel dolgozni jarnom!

Este megbeszeltunk Anikoval, hogy ennek igy kellett tortennie, es megallapitottunk, hogy ennyi szar utan mar csak jobb johet. Az elmult het esemenyei az mutatjak, hogy meg mindig van lefele, de errol majd kesobb!

Tuesday, September 12, 2006

SportHetfo

A nagy nyari szabadsagolasok utan ujra focizik a csapat, bar van nem i valtozas!
Eddig ugy jatszottunk, hogy csak mi, Exelesek, es egy par ismeros, de sok kollegat "atigazoltak" Szaudiba, vagy Hollandiaba, igy sok "ujonc" jatszik, es neha az Exeles csapat meg kezdocsapatot semi tud kiallitani!
Ez a tortenet szomorubb resze, de vegul is jo ez igy, mindig vegyes csapattal jatszani, uj emberekhez, uj stilushoz szokni osztonzobb, raadasul farasztobb!

Tegnap este volt az masodik menet, de meg reggel is alig kaptam levegot! A labamat nem nagyon erzem, ez lehet, hogy annak koszonheto, hogy az elso 15-20 percben eleg olaszosan jatszunk, rug mindenki mindenkit, neha a labdat is, de eddig komolyabb serules a bemelegito allatkodasbol meg nem szarmazott!
Volt egy-ket veletlen, en multkor veletlenul fejberugtam egy ellenfelet labdaval, volt egy mueses, csak azert, hogy ne legyen nagyobb baj, egy keves terdfajas, es tegnap egy rossz mozdulatbol bekovetkezett huvelykujj-ficam!

Ha kellokepp osszemelegszik a csapat, akkor tobb mas lelkesz amator csapattal bajnoksagot is tudunk jatszani.

Amugy minden jo es szep, de focizni meg mindig nem tudok, de probalok!

Dogos Hummer H2

Ebbol egy csomo szaladgal errefele, de sajnos viszonylag ritkan latni ilyen szepsegeket!


Ami ezekkel az autokkal tortenik az esetek nagy tobbsegeben, az az, hogy az MTV-n lathato klippekhez hasonloan alakitjak at oket, leultetik, ciganyfelnit meg peres gumikat kap, igy elvesztik az egyeniseguket, es ahelyett hogy azt mondanak rola, hogy "annnyaaad", egy egyszeru "ciki"-vel el is siklanak felettuk.

Ez egy gyongyszem, annak ellenere, hogy nem kellene, de ez mas kerdes!


A tulaj tisztaban van azzal, hogy mire kepes az auto, egy par modositassal! Egy kis liftkit, egy jo gumiszett, es az auto brutalul nez ki, es meg a terepen is jo!

Monday, September 11, 2006

A tuzzel jatszom part 2

A dolgok jelentosen felgyorsultak az elmult napoknak ebben az ugyben!
Miutan felhivtan a DHl Regionalis Irodajaban az illetot, meg aznap este visszahivott, hogy a kovetkezo dontesre jutottak:
En alairok egy parirt, ami egy az egyben az altalam kuldott email tartalma lesz (ez alapjan tudnak Ok tovabblepni) es mivel megdobbentette Oket a lojalitasom, sot, egyenesen tetszett Nekik, ha van valami keresem/kovetelesem csereben szivesen teljeseitik, sot leven Ok is korrektek, irasba adjak.

Hamar megegyeztunk, hogy csak es egy dolog az amit kerek cserebe, megbedig az, hogyha a cirkusnak vege, es vegre kirugjak Mr. Al Futtaim-et a join venture-bol, akkor biztositsanak tudasomnak es tapasztalatomnak megfelelo allast a DHL-nel!

Semmi ellenvetes nem volt, majd jelentkeznek!

Tegnap elott reggel 7 orakkor egy ujabb SMS-re ebredtem, ujabb telefonhivasra utasitottak!
A beszelgetes lenyege, hogy a nagykutya, Vasarnap lesz Dubaiban, talalkozzak vele, megbeszeljuk a reszleteket, utana megyunk a ceges ugyvedhez!
Ez a verzio delelott 11ig volt ervenyes, mert kaptam egy ujabb hivast, hogy ne tokoljunk, menjunk ma az ugyvedhez!

Ok, delutan 5kor az Emirates Towers 35dik emeleten talalkozunk.
Sohasem voltam meg a Towersben, ugyvednel meg plane nem, ugyhogy egy kicsit meg voltam szeppenve, de vegul is minden siman ment.
Masnapra elkeszitik a dokumentumot, amit ala kell irnom, de a DHL-es faszi mar hozott egy papirt, amiben a ceg vallalja, hogy munkat biztosit a cegnel. Temreszetesen alairas, pecset, minden ami kell!

A papir elkeszult tegnap, alairas elott volt egy par perc amig egyedul voltam egy szobaba, ugyhogy csinaltam 1 kepet a helyrol es a kilatasrol!

ahogy egy elegans es draga ugyvedi irodanak ki kell nezni


Es a kilatas:

Wednesday, September 06, 2006

Schiller Dubaiban - Szeptember 14


Ott leszek e?

Uj kepek a galeriaban

Hosszu kozdelem aran, de vegre sikerul feltennek szazvalahany kepet a Omani nyaralas alatt keszitett 700bol a galeriaba!
Ime: Omani nyaralas

A Liwai kepekkel is tartoztam, ugyhogy azok is a helyukre kerultek vegre, bar nem sok, de remelem tetszenek.
A link: Liwa

Tessek nezelodni!

A tuzzel jatszom

Kockazatos dontesre jutottam a minap!

Irtam egy emailt egy par "regi" kollegamnak azzal kapcsolatban, hogy regi cegem internetes riport sitejarol bizalmas adatok "lopasara" kenyszeritenenek jelenlegi feletteseim! Ha egyszer tortent volna az incidens, talan elhallgatom, de egy idoben napi hiszteria targya volt a folyamatos ellenszegulesem.
Valami mindig kapora jott, hogy ki tudjam huzni magam a nem tul korrek feledat alol, de szombaton egy kicsit elegem lett!

Tiszta es felreerthetetlen uzenetet kaptam regi fonokomtol (aki azota Nemetorszagan azon dolgozik, hogy egy uj ceg segitsegevel regi ugyfeleket csabitson el) Skype-n, hogy bizalmas adatokat adjak at neki, jelenlegi kollegaimon keresztul!

Az adatok felhasznalasa egyszeru: az O cege direkt megkeresi a listan szereplo cegeket, es mivel tisztaba vannak az altalunk nyujtott szolgaltatas araval, jobb arakat igernek nekik.

Ezt az politikat es kisstilu ugyeskedest melysegesen megvetem, plane ugy, hogy a bokamat en uthetem meg emiatt!

Az emailnek ma reggel lett foganatja, igy reggeli fel nyolckor kaptam egy SMS-t, hogy azonnal hivjak fel valakit a DHL (az uj ceg) regionalis irodajaban.
A kerdest felsovezetoi szinten vizsgaljak, valasz es eredmeny a heten varhato!

Monday, September 04, 2006

Torveny ami nem torveny

Nem voltak illuzioim, amikor meglattam az ujsagban egy par hete azt a hirt, hogy szeptembertol a hivatalos szunnapok Pentek es Szombat.

Egy kicsit azert remenykedtem abban, hogy ez a rakas szar, ahova minden nap bejarok elgondolkozik azon, hogy ez milyen jo lenne a dolgozoinak, de mint kiderul, eszuk agaban sincs a torvenyt betartani, mert van valami kibuvo.

Ennek az lett az eredmenye, hogy szombaton (amit amugy is utalok mint a szart) mindenki bent volt az irodaban, es a toket vakarta, merthogy melo nem nagyon volt. A Customer Service Team azert nem dolgozott, mert az ugyfelek nem hivtak Oket, hiszen megkaptak a Szombatot, a Sales Team meg azert, mert akihez mennenek, azok is elveztek az ujdonsult, immaron hivatalos masodik szabadnapjukat!
Frenetikus, koszonjuk Al Futtaim Group!

Annak erdekeben, hogy teljes doldogsagban teljen a hetvege, az Etisalat teljes blokad ala vette az osszes ingyenes hangatviteli szolgaltatast. Kezdve ugye a Skype-vel, aminek az oldalat vagy 2 eve blokkolja, az MSN-t, a Yahoot, egeszen a Google Talk-ig.
Mi tobb, az interneten fellelheto egyeb, alternativ, az Emiratusokban is hasznalhato VoIP szolgaltatasok oldalai helyett feljon az imadott "Site Blocked" felirat, amiben vallasi es egyeb, termeszetesen nem uzleti okokra hivatkoznak.
Eljen az internet szabadsaga a 21. szazadban!
Mindenki bekaphatja!